Rendőrségi felhívás

felhívás   Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecser Rendőrőrs F E L H Í V Á S Értesítem a lakosságot, hogy a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecser Rendőrőrse eljárást indított ismeretlen tettesek ellen, akik 2023.09.20-án 08:10 óra körüli időben Demecser-Borzsovatanyán az egyik lakóházba az ajtót kinyitó sértettet betuszkolták és folyamatosan pénzt követeltek tőle.  A rendelkezésre álló adatok szerint a cselekményt két elkövető hajtotta végre, akik 2023.09.20-án a reggeli órákban Demecser városból gyalogosan közlekedtek Demecser-Borzsovatanya irányába, majd a cselekmény elkövetése után ismeretlen helyre távoztak. Az elkövetők sötét ruházatot viseltek, hosszú ujjú felsőt és hosszú nadrágot viseltek, a fejükön kapucni volt. Az egyik elkövető kezében fehér nylon táska volt. Átlagos, inkább sovány testalkatúak, ápolatlanok, borostásak voltak, kb. 170 centiméter magasságúak.  Kérjük a lakosságot, aki a fent említett időpontban látta a feltételezett elkövetőket, illetve az említett útszakaszon haladt, esetleg gépkocsijában menetrögzítő kamera működött jelentkezzen a Demecser Rendőrőrsön vagy más módon értesítse a rendőrséget.  Demecser, 2023. szeptember 22. napon                                                        Demecser...

Kötelező közzétételi lista

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat Frissítés Megőrzés 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 3. A közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcím) A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 5. Testületi szerv esetén a testület létszáma, összetétele, tagjainak neve, beosztása, elérhetősége A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 6. A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, és 1. pontban meghatározott adatai A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával 7. A közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdálkodó szervezet [Ptk. 685. § c) pont] neve, székhelye, elérhetősége, tevékenységi köre, képviselőjének neve, a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával 8. A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), alapító okirata, kezelő szervének tagjai A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával 9. A közfeladatot ellátó szerv által alapított költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve az azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata,...

Bemutatkozik Tamás Ferenc Atya

Tamás Ferenc atya vagyok. 1993. szeptember 27-én születtem Nyíregyházán. Gyermekként Máriapócson nevelkedtem két nővéremmel együtt. Szüleimtől nem csak a hit alapjait kaptam, és tanulhattam meg, hanem a kétkezi munka gyümölcsét is megízlelhettem. Már egészen gyermekkoromtól éreztem magamban a Jóisten hívó szavát, amellyel az Ő szőlőjébe invitált, hogy mint jó munkás szolgáljak, és dolgozzak az Ő szőlőskertjében. Papi hivatásomban a családom, rokonságom, barátaim, és papi példaképeim mindig támogattak, és segítettek. Mindig éreztem, hogy a Szűzanya, mint égi pártfogónk végig a kebelén hordozott, és támogatott, hogy eljuthassak ahhoz az oltárhoz, ahol a Jóistent szolgálva az embereket közelebb tudjam vinni, és hívni az Isten végtelen szeretetéhez. Tanulmányaimat a Máriapócsi Általános Iskolában kezdtem, majd az általános iskola felső tagozatát Nyíregyházán a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában végeztem el. Gimnáziumi éveimet Hajdúdorogon a Szent Bazil Görögkatolikus Gimnáziumban töltöttem, és itt is érettségiztem 2012-ben. Érettségi után a Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet papnövendékeinek sorába nyertem felvételt. 2019-ben itt szereztem diplomát, mely után a Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközséghez kaptam kinevezést. 2019. augusztus 15-én a Kisvárdai Görögkatolikus templomban szentelt Szocska A. Ábel megyéspüspök atya diakónussá, majd december 27-én, a Máriapócsi Bazilikában áldozópappá. A Kisvárdai Egyházközségben töltött elmúlt négy esztendő megalapozta papi szolgálatomat, és megtanított az előttem álló új feladatok megoldására. 2014. augusztus 13-án találkoztam először kedves feleségemmel Dr. Tamás Dalmával. Szerelem volt első látásra. Attól a naptól kezdve elindultunk egy közös úton, amelyen egymás kezét fogva, egymást támogatva, és bátorítva haladunk előre. 2019. július 13-án a Máriapócsi Bazilikában a Jóisten, és a Szűzanya könnyező kegyképe előtt örök fogadalmat tettünk egymásnak, hogy bármi történjen, mindig kitartunk egymás mellett szeretetben. Feleségem Kisvárdán született. Ajakon, majd Kisvárdán nevelkedett. 2018-ban a Debreceni Egyetem...

„Földet a gazdáknak!” Program folytatásaként nyilvános árverés keretében ismét értékesíti a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó 10 hektár térmértéket meghaladó földrészleteket.

Tisztelt Önkormányzat! Tisztelt Polgármester Asszony/Úr! Tájékoztatom, hogy a Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (a továbbiakban: NFK, Szervezet) a Kormány által 2015. évben meghirdetett „Földet a gazdáknak!” Program folytatásaként nyilvános árverés keretében ismét értékesíti a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó 10 hektár térmértéket meghaladó földrészleteket. Az árverések keretében mintegy 22 ezer hektár állami földterület kerül meghirdetésre, több ütemben. Az első ütemében több mint 12 ezer hektár elsősorban szántó, rét, legelő művelési ágú földrészletet kínál az NFK megvételre. A mai nappal (2023. május 19.) az NFK honlapján (https://nfk.gov.hu/arveresek) közzétételre került egy részletes tájékoztató, valamint sor került az árverési hirdetmények kifüggesztésére. Az árverések időpontjáról és helyszíneiről a hirdetmények adnak pontos tájékoztatást. Üdvözlettel: Csányi Ádámvagyongazdálkodási...