Friss Híreink és Képgaléria

TOP-3.1.1-15-SB1-2016-00009 „Fenntartható közlekedésfejlesztés Demecserben – II. ütem – Demecser Nyugat – Keleti – Kékkel összekötő kerékpárút létesítése”

Megvalósult a TOP-3.1.1-15-SB1-2016-00009 „Fenntartható közlekedésfejlesztés Demecserben – II. ütem – Demecser Nyugat – Keleti – Kékkel összekötő kerékpárút létesítése”

 

Megvalósult a projekt célja, azaz megépült a Kék-Demecser összekötő Kék közigazgatási területéig tartó, egymásba fonódó, hálózatot képező kerékpárforgalmi létesítmények.

A Demecser NY-K – Kékkel összekötő – Demecser közigazgatási területéig tartó kiépítendő kerékpárút hálózat megvalósítása 1665,6 méter hosszúságban épült meg, így mind a bel-, és külterületén működő vállalkozások, a város közszolgálati és turisztikai jelentőséggel bíró létesítményei, szociális intézményei, kerékpárral biztonságosan és fenntartható, környezetkímélő módon megközelíthetőek lettek.

A fejlesztés hálózatot képez, és szinergiában van Demecser- Borzsova, és Kék-Demecser összekötő Kék közigazgatási területéig tartó, egymásba fonódó, hálózatot képező kerékpárforgalmi létesítményekkel.

Elért eredmények:

  1. a) a településrész közlekedési úthálózata kerékpárosbaráttá alakult.
  2. b) a településközpont és lakott területen kívül elérhető lakott településrész között létrejött a kerékpáros összeköttetés.
  3. c) a lakott területen kívül elhelyezkedő munkahelyek és a település belterülete közötti kényelmes, akadálymentes és biztonságos kerékpáros útvonalon közelíthetőek meg.

A projekt hozzájárult a járásközpont elérhetőségének biztonságos megközelítéséhez, a már kiépített kerékpárútakhoz való csatlakozással.

A kerékpáros barát útvonal külterületi, lakott településrészt, és lakott területen kívül elhelyezkedő munkahelyeket köt össze a belterülettel, a településközponttal – Demecser belterület – Demecser külterület közigazgatási határig, ahol csatlakozik a Kéken megvalósítandó kerékpárúttal.

Intézményi tanfelügyelet a Demecseri Tündérkert Óvodában

Intézményi tanfelügyelet a Demecseri Tündérkert Óvodában

 

Országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében valósult meg a Demecseri Tündérkert Óvoda tanfelügyeleti intézményellenőrzése, 2023. december 15-én. Az intézményellenőrzés céljaként volt megjelenítve az intézmény pedagógiai-szakmai munkájának fejlesztése, valamint annak feltárása, hogy a Demecseri Tündérkert Óvoda hogyan valósította meg a pedagógiai programjában és a pedagógiai-szakmai munkát meghatározó dokumentumaiban foglaltakat. Az intézményellenőrzés során a szakértők az általános elvárásrendszer alapján azt vizsgálták, hogy az intézmény a maga által kitűzött céloknak hogyan tudott megfelelni, azok megvalósításában hol tart. A jogszabályi előírásnak megfelelően ezt a tanfelügyeleti intézményi ellenőrzést ötévente egyszer el kell végezni. A szakértői csoport az intézményben folyó pedagógiai munka teljes folyamatát, a gyermekeket, mint a folyamat legfontosabb szereplőinek helyzetét és az intézményt, mint szervezetet megvizsgálta.

A helyszíni ellenőrzéskor a tanfelügyelő szakértők célja az volt, hogy az előzetes felkészülésük során a Demecseri Tündérkert óvodai dokumentumelemzés alapján szerzett információikat pontosítsák, kiegészítsék, és annak valóságtartalmáról meggyőződjenek, az intézményben folyó nevelőoktató munkáról új információkat szerezzenek a saját, szakértői megfigyelésük alapján. Az intézményben folyó nevelőoktató tevékenységben közreműködőkkel, mint a (Szülők, Óvodapedagógusok, Vezető) interjúkat készítettek. Tanfelügyeleti interjúkérdéseik szélesen keresztül ölelték a mindennapi pedagógiai és nevelői munkánkat.

Az egész napon át tartó intézményi tanfelügyeleten tiszteletét tette Rátkai Sándor Demecser Város polgármestere és Bötykös Katalin jegyzőasszony is. Ezáltal is nyomon követve Demecseri Óvodai Társulás fenntartása alatt álló Demecseri Tündérkert Óvoda szakmai működését is.

 

Az intézményi tanfelügyelet összegző értékelése az Oktatási Hivatal által működtetett informatikai felületen a napokban érkezett meg intézményünkhöz.

 

Kiemelt területeként a következő megállapítások nyertek teret a Demecseri Tündérkert Óvoda szakmai működésében:

 

 

 

  1. „Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és operatív dokumentumainak koherens kialakítását. A problémák megoldására alkalmas módszerek, jó gyakorlatok gyűjtése, segítő ötletek, egyéni erősségek, belső és külső erőforrások, pályázati lehetőségek, szakmai támogatások feltérképezése és bevonása természetes gyakorlata az intézménynek. Az intézményi pedagógiai folyamatok a személyiség- és közösségfejlesztést, az elvárt nevelési, tanulási eredmények elérését, a szülők, gyermekek és munkatársak elégedettségét és a fenntartói elvárások teljesülését szolgálják.
  2. Integrált tevékenységek között a gondozás, testi nevelés, az értelmi képességek fejlesztése a cél. Elismerésre méltó, ahogyan figyelembe veszik a gyermekek egyéni képességét, tehetségét, fejlődési ütemét, szociokulturális hátterét, segítve a tehetség kibontakoztatását és a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását, a szükségletek és jogok tiszteletben tartása mellett végzik.
  3. Az intézményben folyó nevelő-oktató munka során folyamatosan vizsgálják, hogy a pedagógiai programban megfogalmazott célok elérése reális-e az elért eredmények alapján. Az intézmény eredményeinek elemzése, az értékelés eredményének visszacsatolása folyamatosan jelen van. A mérések eredményeiről korrekt információt adnak, meghatározzák a fejlesztéshez, változtatáshoz szükséges lépéseket. A pedagógiai folyamatokat átgondolják, megtervezik, levonják a megfelelő konzekvenciát és megalkotják a fejlesztéshez és a tehetséggondozáshoz szükséges terveket.
  4. Rendszeres, szervezett a belső továbbképzés, a jó gyakorlatok ismertetése, támogatása. Az intézményben támogatják az egymást inspiráló, kreatív, alkotómunkát a pedagógiai program magas színvonalon történő megvalósítása érdekében. Személyes forma mellett, online, zárt facebook csoporton, e-mailen keresztül is megjelenik a szakmai konzultáció, tanácsadás. A Mentorálás során a szakmában tapasztaltabb kolléganő megosztja tudását a gyakornok kollégájával.
  5. Az intézmény pontosan azonosítja külső partnereit, a külső kapcsolatok rendszere, formája és módja szabályozottak, azok köre ismert az intézmény munkavállalói számára. Az intézmény legfontosabb partnerei a szülők. A családokkal való kapcsolattartás, tájékoztatás, az együtt nevelés fontos tényezője az intézménynek. Nyitott intézményként sok lehetősége van a szülőknek betekinteni az intézményben folyó nevelésbe, oktatásba. Kiemelten fontos a szülők véleménye, elégedettsége, amit közös rendezvények szervezésével, a családoknak nyújtott segítségadással folyamatosan fejlesztenek.
  6. Az óvodapedagógusok a jó tanulásszervezési és pedagógiai gyakorlatok intézményen kívüli átadása, megosztása. Innovatív nevelő közösség. Befogadó az új módszerek, eljárások megismerésére, alkalmas nevelőtestület, akik elkötelezettek a pedagógiai program megvalósításában, a szakmai munka színvonalának megtartásában, fejlesztésében.
  7. A Kormány és az oktatásért felelős miniszter által kiadott Óvodai nevelés országos alapprogramban meghatározott célok és a pedagógiai program koherenciája. Az éves munkatervekben, továbbképzési programban jól követhetők a pedagógiai program kiemelt céljaira vonatkozó részcélok, feladatok. Az előző év tapasztalataira, eredményeire építve, a fejleszthető területeket figyelembe véve készítik el munkatervüket, mely tartalmazza a tagintézmény tevékenységi terveinek ütemezését, feladat ellátási tervét, megbízatások rendjét. A nevelést, tanítást segítő eszközöket és a nevelési-tanítási módszereket az óvodapedagógusok tudatosan, céloknak megfelelően, rugalmasan, a pedagógiai prioritásokkal összhangban választják ki és alkalmazzák.”

 

 

Az Oktatási Hivatal által delegált, tanfelügyelő szakértők által elkészített intézményi összesítő értékelés a legmagasabb fokú elismerést tartalmazz a Demecseri Tündérkert Óvoda és Bölcsőde szakmai munkájával kapcsolatban. Ezek a szakmai eredmények a mindennapi munkánkat fémjelzik. A legmagasabb szintű ellenőrzés eredménye alapján méltán vagyunk büszkék emberi és szakmai elhivatottságunkra egyaránt.

Mindemellett tudjuk, hogy ezek az eredmények közösek. Magas szintű szakmai megjelenésünk mellett nagyon fontos kiemelni a gyermekek, a szülők, a fenntartónk és a partnereink folyamatos jelenlétét a mindennapi pedagógiai munkában.

Nevelőközösségünk minden tagja nevében hálásan köszönöm intézményünk Fenntartójának és annak vezetőjének, Rátkai Sándor polgármester úrnak, a kedves Szülőknek és az összes Partnerünknek a közös együtt gondolkodást, bizalmat, a folyamatos lelkesítést és a támogatást.

A Demecseri Tündérkert Óvoda és Bölcsőde Nevelőtestülete célja továbbra is a magas szintű szakmai jelenléte Demecser Városban.

 

Mudriné Resku Szilvia

Demecseri Tündérkert Óvoda és Bölcsőde

Főigazgató

Tekintse meg képgalériánkat. Jó szórakozást!

Emlékezés a trianoni békediktátum 100 évfordulójára, a Nemzeti Összetartozás Napján

Emlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire

2019.október 23-án városunk ünnepélyes műsorral és koszorúzással emlékezett 1956 hőseire. Demecser Város Önkormányzata nevében Rátkai Sándor polgármester úr köszönetét fejezi a DOC Gimnázium tanulóinak és felkészítő nevelőinek az október 23-án nyújtott színvonalas műsoráért. Továbbá köszönetét fejezi ki minden közreműködőnek, aki valamilyen formában részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezésének előkészítésében, lebonyolításában.

JUBILEUMI VÁROSI ÜNNEPSÉG

Demecser 15 évvel ezelőtt kapta meg a városi címet, melyet 2016. július 2-án ünnepelt településünk. A jelenlévők egy perces néma csenddel adóztak azokért az emberekért, akik sokat tettek városunkért, de már sajnos nem lehetnek közöttünk. Dr. Seszták Miklós Miniszter Úr is velünk ünnepelt.

13528087_10153776846120698_6717827763742000442_o13528538_10153776846115698_3143802333952621363_o  13575874_10153776845990698_7914362735416650170_o 13558979_10153776846160698_5718908863706403554_o 13603594_10153776846210698_6263688143964395638_o 13603716_10153776846220698_1913297263841420046_o 13558761_10153776846285698_4919110276028411267_o 13568893_10153776846470698_9167451913885607393_o 13575905_10153776846035698_5686091883293198421_o

„FELEJTENI SOHA, MEGEMLÉKEZNI MINDEN ÉVBEN”

TRIANON 96. évfordulójára megemlékezve, Demecser város önkormányzata és a megjelntek idén is rövid, de annál meghittebb ünnepi műsor mellett koszorúzták meg a város I. világháború emlékművét.

13315357_508587686013710_6276176931811993575_n 13315428_508587689347043_8908615018588336208_n 13321989_508587706013708_206650210703725781_n 13322058_508587746013704_2284700787505065972_n 13327517_508587792680366_2277004788677065981_n 13327567_508587822680363_7905307228138199614_n

13322091_508588036013675_8642267628349702210_n13315660_508587872680358_7377999629117525344_n 13339565_508587699347042_5366882258046391323_n 13346584_508587779347034_3090558249688589358_n 13330929_508587789347033_8308376609934750284_n 13336050_508588029347009_3739652984220092703_n

II. DEMECSERI RÉTKÖZI KULTURÁLIS FESZTIVÁL

RÉTKÖZFESZT eredetileg, a Felső-Szabolcs tájegységünkre jellemző népi kultúra hagyományainak ápolását határozta meg értékek közvetítésének céljaként, ebben a hétvégén is 16 település segít, amatőr népi hagyományokat ápoló csapatainak közreműködésével. Szombat délelőtt a néptáncé, vasárnap pedig a népdalé lesz a főszerep, összesen 400 fellépő közreműködésével.

12651102_425965824264188_3556682175470520045_n _DSC0114_easyHDR-PRO-2IMG_3905

https://www.facebook.com/retkozfeszt/?fref=ts

ZENÉS ÉBRESZTŐ

A helyi Citromband Fúvós Zenekar vezetőinek és minden kedves tagjának, valamint a felvonulásuk biztonságára vigyázó rendőrök, polgárőrök részére ezúton fejezi ki köszönetét Váradi László Polgármester Úr, hogy közreműködésükkel a ma reggel is sikerült „ébreszteni” a lakosságot és megőrizni ezt a szép május 1-jei hagyományt. KÖSZÖNJÜK!

13138844_498428883696257_4759250588992139270_n  13102699_498428963696249_8165190071408739752_n 13096316_498429000362912_8833218785802054891_n

A HŐS, SZÉKELY HADOSZTÁLYRA EMLÉKEZTÜNK

Április 26-án , városunk világháborús emlékműve előtt a székely hadosztály 1919. április 26-ai demecseri fegyverletételére emlékeztünk ünnepélyes keretek között. A hadosztályról megemlékező beszédet Sebőkné Varga Zita Tagintézményvezető-helyettes asszony mondta és a méltóságteljes ünnepi hangulatról pedig a Demecseri Fúvószenekar Citromband és a Gyöngykoszorú Népdalkör gondoskodott. A megemlékezés koszorúit a jelenlévők a „Honvéd Suli” fiataljainak közreműködésével helyezték el.

13010688_497295763809569_6550981314612242932_n 13061967_497296143809531_6808545962825387016_n 13062308_497295777142901_7434592187009876808_n  13100742_497296167142862_8052985445365861_n 13102824_497295913809554_1906530424308192943_n 13103257_497295657142913_8702990845574349664_n

SEGÍTENI A LEGRÁSZORULTABBAKAT

Élelmiszerosztás a hátrányos helyzetű családok részére.

A tegnapi nap folyamán Váradi László Polgármester úr és a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány együttműködésének köszönhetően a legrászorultabb (hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű ) 0-3 éves korú gyerekeket nevelő 35 demecseri család részére osztottunk ki gazdag élelmiszercsomagot.

A város vezetésének nagyon fontos a legrászorultabbakon való segítség, ezért az Alapítvánnyal kialakított kapcsolatban bízva, reményeink szerint az év folyamán még több hasonló élelmiszerosztásra számíthatnak a családok.

12932855_491357614403384_5765071996638645547_n 12963814_491357677736711_7501190722494099196_n

A MÁRCIUSI IFJAKRA EMLÉKEZTÜNK

Csodálatos napsütésben a városi ünnepség keretei között emlékezett Demecser városa az 1848. március 15-ei forradalom kezdő napjára és hőseire, a Márciusi Ifjakra. A DOC Általános Iskolai Tagegység tanulói nagyon szép műsorral idézték meg a kort és annak szellemét, majd az intézmények és helyi szervezetek koszorúk elhelyezésével fejezték ki tiszteletüket.

1936350_480334422172370_7625079407653318033_n 11220463_480334112172401_8555453281366542898_n 12795373_480334382172374_920038622399181218_n 12799077_480334198839059_6994539957004084134_n 12801191_480334058839073_6127866029457224959_n 12802937_480334105505735_6652657387164846752_n 12803056_480334108839068_3587348725430720176_n 12813917_480334055505740_3104931844938370711_n 12814071_480334062172406_772489172104247303_n

ALAKULÓ ÜLÉS DEMECSERBEN, DEMECSERÉRT ÉS KÖRNYÉKÉÉRT

Alakuló ülésnek biztosított helyszínt 2016. március 9-én délelőtt településünk, ahol 7 település polgármesterének és 3 gazdasági szervezet ügyvezetőjének személyes közreműködésével létrejött a „Hátrányos Helyzetű Térségek Fejlesztéséért Demecser és környékén Egyesület”. Az egyesület alakításának jelentőségét személyes jelenlétével tisztelte meg Seszták Oszkár Megyei Közgyűlés Elnöke is, aki megnyitó beszédében hangsúlyozta az egyesület jövőbeni feladatainak fontosságát és lehetőségét a munkahely teremtés érdekében elérhető állami és uniós anyagi források megszerzésében. Elnök úr hangsúlyozta, hogy éves szinten több száz millió forint támogatás várható a megalakult egyesületen keresztül kistérség fejlesztéséhez 14 éven keresztül.
Az alapító hét önkormányzat Demecser Város Önkormányzatával együtt, Kemecse Város Önkormányzata, Berkesz Község Önkormányzata, Vasmegyer Község Önkormányzata, Beszterec Község Önkormányzata, Tiszarád Község Önkormányzata, Kék Község Önkormányzata. Az ülésen minden település a polgármesterének jelenlétében képviselte magát.
Az Egyesület több szálon kötődik várunkhoz, ugyanis székhelye Demecser, elnöke pedig Váradi László városunk polgármestere, a Felügyelő Bizottság Elnöke pedig Lengyel Lászlóné alpolgármester asszonyt lett.

12791058_479741245565021_530564334578895121_n 12800246_479741128898366_7279607474151728829_n

ÖNKORMÁNYZATI KARÁCSONYI MŰSOROK

A Római Katolikus Templomban Csézy-vel ünnepelhettük advent utolsó vasárnapját.

934113_455927891279690_1413835329114760567_n 1975227_455927597946386_5701102757473133122_n 12360328_455927804613032_2704968643121970173_n 12360353_455927724613040_8293020336010184771_n

Hangulatosra sikerült az önkormányzati karácsonyi műsor a művelődési házban.

1622840_455603037978842_2609678506219119958_n 1622840_455603037978842_2609678506219119958_n 12376700_455603111312168_8472702739710053268_n

Két év szünet után ismét megrendezték az Őszikék Népzenei Találkozót. A tizenhat őszt megélt Beszterechez kötődő Őszikék Népzenei Fesztivál és Verseny 2012 óta szünetel, amelyről legtöbben azt hitték, hogy örökre véget ért ez a szép hagyomány. Azonban a 2015-ös évben új fejezet kezdődik. Az idén Demecser városa adott otthont a hagyományápoló rendezvénynek, így november 21-én népdaloktól volt hangos az Erkel Ferenc Művelődési Ház.

12291867_443749869164159_3888028387344169490_o12239997_443749859164160_3457943313148527129_n12241059_443750262497453_4808979272427161633_o12248016_443751452497334_858021779274184664_o

905749_443750375830775_2542274815665743264_o12244384_443749925830820_6905417463170403666_o

2015.október 22-én megemlékeztünk az 1956. október 23-ai forradalom 59. évfordulója előestéjén, a szabadságunkért harcoló hőseinkre, akiknek tiszteletére az önkormányzat szervezésében rövid ünnepi műsorral és fáklyás, mécseses felvonulással helyeztük el a megemlékezés koszorúit, a középiskola parkjában álló fejfa lábazatára.

11219345_426238097582003_678230703569475913_n DSC05513DSC05525

12065944_426237977582015_1063950502047837438_nDSC0551712063663_426237854248694_8020186015830473701_n

2015. október 22-én került átadásra a megyei Kormányhivatal Járási Hivatal Demecseri Kirendeltségének Kormányablaka, amely helyileg a Polgármesteri Hivatal A épületében várja az ügyeiket intéző polgárokat.

12189993_429148233957656_4824770205797045708_n 12191826_429148750624271_2250251945068414386_n

Idősek estje 2015.október 16-án Demecser Város Önkormányzata és Szociális Szakszolgálata egy ünnepélyes zenés, műsoros vacsorával tisztelete meg a város időseit.

12074958_424151667790646_3699949367598118375_n 10696185_424152234457256_2904751034357567849_n kép

2015. október 12-én Demecser város új önkormányzati vezetése lakossági tájékoztatást tartott az elmúlt 1 évről, melyet egy rövid videóban szeretnénk bemutatni Önnek.

http://

Megújulva került megrendezésre a XI. Demecseri Káposztás Napok rendezvénye 2015. október 2-3-4-én. (Képek helyett egy rövid videóban összefoglaltuk össze a 3 nap eseményeit.)

http://

Tirpák Fesztivál és Hungarikumok Találkozóján 2015. szeptember 19-én.

12042733_994759263879997_3052481169050271930_n11012549_136853413331812_1051838917358568924_o11999724_409619325910547_4213600382071287842_o 12046815_994933243862599_6648839642495769423_n 201509210835_0001

Az Államalapítás Ünnepe – Kenyérszentelés  a Demecseri Görögkatolikus templomban 2015.augusztus 20-án.

11879003_1489363098040695_3013646484799571290_o 11952942_1489362601374078_8088565559325120725_o11894570_1489362648040740_2060490117356955275_o 11895249_1489362728040732_3267796699599296554_o

11225295_1489362784707393_2424474326934037982_n 11953642_1489363164707355_3686997231879403032_o  11878921_1489363228040682_8511618263033926115_o

11224688_1489362461374092_4370128886678425149_o  11952800_1489363264707345_6434952455273054224_o

Megrendezésre került az I. Rétközi Kulturális Fesztivál 2015. augusztus14-15-én.

11903909_1469820663342182_3718853516128054302_n 11870784_1470179686639613_1288415514724433782_n 11873461_1470756853248563_1532510564030488388_n

11863419_1470180196639562_6155804700119969402_n 11836930_1470184349972480_5414820779508711722_n 11895290_1470180133306235_6373317596775241185_o

11822946_1470186303305618_5950817362172361029_o 11891223_1470184193305829_2098386767686991394_n11896252_1470184489972466_2668440739279375362_n

Demecser Város Önkormányzata  2015. június 10-én köszöntötte a pedagógusokat és 2015. június 29-én Semmelweis-nap  tiszteletére a város egészségügyében szolgálókat és gyógyszerészeit, szolgálatkész munkájukat ünnepi ebéddel köszönte meg. A köztisztviselők munkáját 2015.július 1 napján zempléni kirándulással jutalmazta.

11695362_1437386156585633_431667848056502203_n 11402731_1437386489918933_8701570334416408891_n  10458844_1439648936359355_4841873319985960517_n

  „Demecseri Nyár 2015.” elnevezéssel 2015. június 26-án megrendezésre került a  Nemzetközi Fesztiváldíjas Demecseri Fúvószenekar és a Hajdúdorogi Mazsorett Együttes díjnyertes produkciójának első hazai bemutató koncertje.

  11009220_1435662336758015_9079348856775695830_n 11138612_673752342756214_8751239933613405814_n 1896904_673757439422371_8777212118199731484_n

 

Megemlékezés a „trianoni gyásznapra”2015. június 6-án.

10175035_1420690591588523_418635100767865818_n 11390255_1420691091588473_8745716086788742290_n

Édesanyák köszöntése 2015. május 1.

 IMG_0479IMG_0503 P1120640

Majális városunkban: 2015.május 1.

10931065_1399730140351235_7930315200676000113_n IMG_20150501_093554

Emlékezés a Székely hadosztályra 2015. április 27-én.

11141730_1398548403802742_5555766866263391502_n11206027_1398548840469365_6150873956894908207_n22415_1398548743802708_2707829354497268143_n

Új háziorvosi rendelő átadása 2015. április 24-én.

 10421531_10152878132590698_6542214503932975291_n  19726_10152878133465698_5505432597736871466_n 11160661_10152878133885698_6219223717103834180_n

Polgármesteri Bál 2014. december 13-án.

 DSC_0016 DSC_0026 DSC_0002

Polgármesteri Bál 2014.12.13.  DSC_0307  DSC_0548

DSC_0444    DSC_0859