Rendőrségi felhívás

felhívás   Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecser Rendőrőrs F E L H Í V Á S Értesítem a lakosságot, hogy a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecser Rendőrőrse eljárást indított ismeretlen tettesek ellen, akik 2023.09.20-án 08:10 óra körüli időben Demecser-Borzsovatanyán az egyik lakóházba az ajtót kinyitó sértettet betuszkolták és folyamatosan pénzt követeltek tőle.  A rendelkezésre álló adatok szerint a cselekményt két elkövető hajtotta végre, akik 2023.09.20-án a reggeli órákban Demecser városból gyalogosan közlekedtek Demecser-Borzsovatanya irányába, majd a cselekmény elkövetése után ismeretlen helyre távoztak. Az elkövetők sötét ruházatot viseltek, hosszú ujjú felsőt és hosszú nadrágot viseltek, a fejükön kapucni volt. Az egyik elkövető kezében fehér nylon táska volt. Átlagos, inkább sovány testalkatúak, ápolatlanok, borostásak voltak, kb. 170 centiméter magasságúak.  Kérjük a lakosságot, aki a fent említett időpontban látta a feltételezett elkövetőket, illetve az említett útszakaszon haladt, esetleg gépkocsijában menetrögzítő kamera működött jelentkezzen a Demecser Rendőrőrsön vagy más módon értesítse a rendőrséget.  Demecser, 2023. szeptember 22. napon                                                        Demecser...

Kötelező közzétételi lista

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat Frissítés Megőrzés 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 3. A közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcím) A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 5. Testületi szerv esetén a testület létszáma, összetétele, tagjainak neve, beosztása, elérhetősége A változásokat követően azonnal Az előző állapot törlendő 6. A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, és 1. pontban meghatározott adatai A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával 7. A közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdálkodó szervezet [Ptk. 685. § c) pont] neve, székhelye, elérhetősége, tevékenységi köre, képviselőjének neve, a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával 8. A közfeladatot ellátó szerv által alapított közalapítványok neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme), alapító okirata, kezelő szervének tagjai A változásokat követően azonnal Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával 9. A közfeladatot ellátó szerv által alapított költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve az azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata,...

Bemutatkozik Tamás Ferenc Atya

Tamás Ferenc atya vagyok. 1993. szeptember 27-én születtem Nyíregyházán. Gyermekként Máriapócson nevelkedtem két nővéremmel együtt. Szüleimtől nem csak a hit alapjait kaptam, és tanulhattam meg, hanem a kétkezi munka gyümölcsét is megízlelhettem. Már egészen gyermekkoromtól éreztem magamban a Jóisten hívó szavát, amellyel az Ő szőlőjébe invitált, hogy mint jó munkás szolgáljak, és dolgozzak az Ő szőlőskertjében. Papi hivatásomban a családom, rokonságom, barátaim, és papi példaképeim mindig támogattak, és segítettek. Mindig éreztem, hogy a Szűzanya, mint égi pártfogónk végig a kebelén hordozott, és támogatott, hogy eljuthassak ahhoz az oltárhoz, ahol a Jóistent szolgálva az embereket közelebb tudjam vinni, és hívni az Isten végtelen szeretetéhez. Tanulmányaimat a Máriapócsi Általános Iskolában kezdtem, majd az általános iskola felső tagozatát Nyíregyházán a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában végeztem el. Gimnáziumi éveimet Hajdúdorogon a Szent Bazil Görögkatolikus Gimnáziumban töltöttem, és itt is érettségiztem 2012-ben. Érettségi után a Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet papnövendékeinek sorába nyertem felvételt. 2019-ben itt szereztem diplomát, mely után a Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközséghez kaptam kinevezést. 2019. augusztus 15-én a Kisvárdai Görögkatolikus templomban szentelt Szocska A. Ábel megyéspüspök atya diakónussá, majd december 27-én, a Máriapócsi Bazilikában áldozópappá. A Kisvárdai Egyházközségben töltött elmúlt négy esztendő megalapozta papi szolgálatomat, és megtanított az előttem álló új feladatok megoldására. 2014. augusztus 13-án találkoztam először kedves feleségemmel Dr. Tamás Dalmával. Szerelem volt első látásra. Attól a naptól kezdve elindultunk egy közös úton, amelyen egymás kezét fogva, egymást támogatva, és bátorítva haladunk előre. 2019. július 13-án a Máriapócsi Bazilikában a Jóisten, és a Szűzanya könnyező kegyképe előtt örök fogadalmat tettünk egymásnak, hogy bármi történjen, mindig kitartunk egymás mellett szeretetben. Feleségem Kisvárdán született. Ajakon, majd Kisvárdán nevelkedett. 2018-ban a Debreceni Egyetem...